Sziasztok! Ma egy kis X Factor bemutatóval szolgálhatok nektek, ugyanis találtam néhány promo videót róla, amikből az is kiderült, hogy szeptember 12-én startol az X Factor, ami már nem jelent túl sok várakozást! Viszont, szerintem ebben az évben is lesz nálunk is szinkronnal, csak azt nem tudni még, hogy mikor/hol, de ha majd megtudom, első dolgom lesz, hogy kiírjam ^^
A következő promó videó szerintem a legjobb azok közül, amit láttam, hiszen ebben Demi is sokat szerepel:
Ebben a videóban pedig Demiről, és Britney-ről van szó, és interjút is adnak:
Találtam még egy érdekességet, a TVGuide magazin címlapjára az X Factor mentorai kerültek. Ezt az interjút adta Demi: "Tényleg úgy érzem, hogy legfiatalabb mentornak lenni nagy nyomással jár, de ugyanakkor nagyszerű is, hiszen a versenyzők között vannak korom beliek is." Demi még hozzátette: "Ideges voltam az elején, mert nincs annyi tapasztalatom, mint L.A.-nek, vagy Britney-nek. De tudom, hogy milyen nehéz az embereknek eljutni odáig, amit szeretnének elérni. Viszont fel tudom ismerni a tehetségeket, akik emlékezetesek, és akikből pop sztár válhat." X Factoros képek megtekintése >>>
Teljes név: Demetria Devonne Lovato Születés: 1992. 08. 20. Csillagjegye: oroszlán
Születési hely: Dallas, Texas, USA magasság: 164 cm Kiadott albumok:Don't Forget, Here we go again, Unbroken
'A szeretet hangosabb mint a nyomás, hogy tökéletes legyél' Lájkold az oldalt facebookon, hogy minden hírről előbb értesülj!
Általános chat szabályokat tartsátok be! Csak cserék hirdethetnek! A nevem Brielle, és a sablonszövegeket, ha lehet, hanyagoljátok ;) A honlapod a www mezőbe linkeld!
Ha tetszik az oldal, és igazi Lovatic vagy, akkor, érdemes regisztrálnod, mert hamarosan bővül az oldal felhasználói oldalakkal, ahol beszélgethetsz más Lovaticokkal, és rangokat is gyűjthetsz :)