
A híres trió, a Connect 3 súlyos gondokkal küzd: a kiadó cégük elégedetlen a csapattal, ezért Shanet, a csapat frontemberét a testvérei (akik egyébként a banda másik két tagja) a Camp Rockba "száműzik". Megérkezését követően a rajongók rögtön üldözni kezdik. Egy ilyen menekülés folyamán hallja meg Mitchiet, amint éppen az étkezde zongoráján gyakorolja egyik saját számát, a This Is Me-t. Shanenek nagyon megtetszik a hang és a zene. A zárópartyn Shanenek egy duettet kell elénekelnie a tábor legjobb énekesével, így megkezdődik a végtelennek tűnő hajsza a duett társ után.
Mitchie, mivel hogy másnak adja ki magát illetve a családját, rossz társaságba keveredik: az úgy nevezett elit-körbe. Később, miután kiderül, hogy a kezdetektől kezdve végig hazudott saját magával és a szüleivel kapcsolatban, az ún. elit-körből kidobják, és Shane is összeveszik vele; Shanenel ekkora már ismerik egymást és nagyon jól érzik magukat egymás társaságában.
Mitchie egy ártatlan bűntett miatt kizárásra kerül a zárópartyról, ezért elveszni látszik az esély, hogy jól sikerüljön a nyara. Végül mégis megjelenik, ahol énekel és osztatlan sikert arat, és eközben Shane is "visszatér" hozzá. Három hónap múlva a korábbi ellenségekből is barátok lettek, s a csajok már együtt próbálnak, ugyanis híres előadóművészek lettek.
Főszereplők: Mitchie (Demi) Shane (Joe Jonas)
Képek:
Hamarosan még több kép lesz!